Erdészeti Főosztály

KÖZLEMÉNY

körzeti erdőtervezési eljárás megindításáról

A Nemzeti Földügyi Központ (továbbiakban: NFK) az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény (továbbiakban Evt.) 33.§ (1) bekezdés b) pontjában és 33.§ (2) bekezdésében.
valamint az erdőrőL az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény végrehajtásáról szóló 61/2017. (XII. 21.) FM rendelet (továbbiakban FM rendelet) 6. számú mellékletében
foglaltaknak megfelelően az alábbiak szerint hivatalból megindítja a Pápai erdőtervezési körzetre vonatkozó körzeti erdőtervezési eljárást.

Dokumentum letöltése (PDF)

 

F e l h í v á s !

Pápadereske Község Önkormányzata

az Emberi Erőforrások Minisztériumával Együttműködve, az 51/2007. (III.26) Kormányrendelet alapján kiírta

2023. évre

az „A” és „B” típusú Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot

A pályázati kiírások Nyárádi Közös Önkormányzati Hivatalnál (8512 Nyárád, Kossuth u. 1.) is beszerezhetőek.


 

Tájékoztató kutak fennmaradási, üzemeltetési engedélyezési eljárásáról - PDF

 

 

 


 

Felhívás!

Pápadereske Község Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal

együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján

ezennel kiírja

2023. évre

az „A” és „B” típusú Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot.

A pályázati kiírások Nyárádi Közös Önkormányzati Hivatalnál (8512 Nyárád, Kossuth u. 1.) beszerezhetőek.

A dokumentumok alábbi linkeken letölthetőek:

 

NFK Hirdetmeny 2022 I. - (PDF)

NFK Önkormányzat - tajekoztató 2022. szeptember- (PDF)


 

A Pápai Rendőrkapitányság óvatosságra inti az ingatlan tulajdonosokat a nyári vakáció alatt.

Az Európai Bűnmegelőzési Hálózat immár harmadik éve szervezi meg a nyári szünetre való készülődést kihasználva az „Európai Vagyonvédelmi Napot” 2022. június 15-én. A tagállamokon átívelő kezdeményezés célja, hogy az iskolai évzárók után, de még a nyaralások megkezdése előtt felhívja a figyelmet az otthonbiztonságra, valamint azokra a módszerekre, eszközökre, praktikákra, amelyekkel megóvhatjuk értékeinket. Annak érdekében, hogy a nyáron is biztonságban tudhassa otthonát, kérjük, fogadja meg az alábbi tanácsokat!

Ne értesítse a világot arról, hogy elutazott!

A szabadságunk alatt készült képeket és az élményeinket ráérünk hazaékezésünk után megosztani. A közösségi média egyébként is komoly veszélyt jelent manapság. Anyagi helyzetünkről vagy napi rutinunkról egyaránt tudomást szerezhetnek a követőink. Túl sok információ közlésével sebezhetővé tesszük családunkat.

Találjon egy megbízható embert!

Ha elutazunk, kérjünk meg egy barátot, egy családtagot, egy szomszédot, hogy időnként ellenőrizze az otthonunkat! Ürítse a postaládánkat, távolítsa el az ajtóra tűzött értesítőket, nyisson ki néhány ablakot, húzza fel a redőnyöket néhány órára. Háza vagy lakása nem szúr szemet a bűnözőknek, mozgás van körülötte, azaz nincsenek egyértelmű jelei annak, hogy Ön éppen huzamosabb időre elutazott.

Modern technológia

Aki szeretné tökélyre fejleszteni lakása védettségét, annak a távfelügyelethez bekötött riasztó a legjobb barátja. Hasznosak a különféle nyitásérzékelő riasztók, az időzíthető kapcsolók, amelyek az Ön távollétében felkapcsolják a villanyt vagy bekapcsolják a rádiót. Manapság már a biztonsági kamerák képét akár okostelefonjáról is ellenőrizheti, a lehetőségek rendkívül sokfélék.

Mit tehetünk még?

A betörők elsősorban a készpénzt és az ékszereket keresik. Könnyen megtalálják a lakásban elrejtett értékeket, az idejük azonban szűkös. Ha a falba vagy a padlóhoz rögzített, jó minőségű széf-ben tartjuk értékeinket, azok szinte biztosan megmenekülnek, ha betörők dúlják fel otthonunkat.

Bővebb információ: https://hazorzo.bunmegelozes.info

 

 

 

 

MOZGALOM AZ EGÉSZSÉGÉRT

SPORTOS GYÓGYMÓD TESTNEK ÉS LÉLEKNEK

“Szeretnék újra az lenni, aki régen voltam.”

“Igazából minden órán meghalok…de utána feltöltődöm, és szebb lesz a világ!”

“Most már valahogy kívánja az ember a mozgást!”

“Az utóbbi időben sokat voltam egyedül, fantasztikus újra csapatban lenni!”

A fenti mondatokat elolvasni is szívmelengető, ám az, amit a Mozgalom az egészségért (Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program EFOP-1.8.6.-17-2017-00020) Veszprém megyei helyszínein tapasztaltunk, szavakkal szinte leírhatatlan. Gyepükaján, Pápateszér, Bakonytamási, Nagydém, Bakonyszücs, Bakonyság, Mihályháza, Vanyola, Dabronc: csupán néhány azon települések közül, ahol a pályázat keretében egy éven keresztül, heti két díjmentes edzést biztosítottak a helybélieknek. A kezdeményezés a tréninghez szükséges eszközöket (koordinációs létra, medicin labda, step pad, stb.) is biztosította, továbbá lehetővé tette edzőtáborokban, illetve kisebb-nagyobb sportrendezvényeken való részvételt is.

Utóbbiból Veszprémben is megrendezésre került egy nagyobb volumenű, egész napos esemény, amelyen a vendégek többféle mozgásformát, köztük a DORS funkcionális edzést, a Nippon Zengót és a Kyokushin karatét is kipróbálhatták.

A három megye (Fejér, Veszprém, Nógrád) harminc települését érintő progran elsődleges célja “csupán” a rendszeres sport és az egészséges életmód népszerűsítése volt, az edzések valójában ennél sokkal többet adtak: közösséget, vidám pillantokat, nevetést, kiegyensúlyozottságot, stresszlevezetést és bizony, lelki gyógyulást is.

A MOZGÁS SZEREPE A HÉTKÖZNAPOKBAN

A legjobb feszültséglevezető. Nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb lettem. Sokkal több energiám van. Alig várom az edzéseket. Átalakult a testem. Kivétel nélkül mindenhol ezeket a válaszokat kaptuk, amikor arról kérdeztük a résztvevőket, hogy mit ad nekik a rendszeres sport.

Bakonytamásiban például, ahol december 6-ára való tisztelettel Polyák Péter éppen mikulássapkában tartott edzést, egy egész családnak jelentett közös programot a tréning. A mindig mosolygós Gabi, férje, László, valamint fiuk, Dávid végig lelkesen látogatta az órákat, és mindannyian egyetértettek abban, hogy a sport pozitív hatással van az életükre. Dávidot a néptánc tanára is megdicsérte, hogy sokkal erősebb és rugalmasabb lett, de az apukája is érzi a fejlődést saját magán. “Autószerelő vagyok, a nap végére mindig elfáradok, de azt is tudtam, hogy ha már elkezdek mozogni, utána sokkal jobb lesz. Mozgás nélkül tényleg nincs élet: amióta Petivel edzünk, sokkal energikusabb vagyok.” - tudtuk meg Lászlótól az erősítő- és kardio jellegű gyakorlatokkal tűzdelt 60 percnyi torna után.

Polyák Péter edző egyébként nem csak Bakonytamásiban, hanem Pápateszéren és Nagydémen is csodát tett a csapatával. Éveken át versenyszerűen akrobatikus rock’n rollozott, és a sportoktató képzés óta edzéseket is tart, nem is akárhogy, hiszen vidám természetét elnézve cseppet sem meglepő, hogy vendégei ennyire ragaszkodnak hozzá. “Szuper érzés, hogy olyan munkám van, amivel az egészséges életmód felé terelhetem az embereket. Jó látni, hogy ennyire élvezik az edzéseket.” - tudjuk meg Petitől, aki az aznapi harmadik tréningje után is éppen olyan vidám és mosolygós, mint az első után. “Biztos azért van, mert a sok sporttól energikus mindig vagyok!” - viccelődik.

A LÉLEK SZÁRNYALÓ BOLDOGSÁGA

A sport álruhás gyógyító. Izzadtságcseppek formájában érkezik, de láthatatlan simogatásával mindeközben a lélek fájdalmaira is orvosságot kínál.
Gyepükajánon Kató Beáta vezetésével zajlottak a tréningek. Ottjártunkkor is hat-nyolc nő tornázott vele, köztük a polgármester asszony is, aki az edzéseknek köszönhetően 22 kilótól szabadult meg. “Fantasztikus csapat jött össze, imádom, hogy folyamatosan motiváljuk egymást. Régebben elhanyagoltam a sportolást, de az itteni közösség erőt ad, hogy akkor is eljöjjek mozogni, amikor épp nincs annyira kedvem. Mondanom sem kell, az első öt perc után minden nyűgösségem elmúlik, és már csak az a kellemes érzet marad bennem, hogy ‘De jó, hogy eljöttem’!” - tudtuk meg Gabriellától.

Hasonló sikertörténetből egyébként Bakonyságban és Bakonytamásiban sem volt hiány. Ezeken a helyszíneken Stieber Csaba gondoskodott a színvonalas edzésekről, ráadásul nem volt könnyű dolga, hiszen Bakonyságban egyszerre kellett megmozgatnia a fiatalokat, és ahogy ő nevezte, a “nyugdíjas fiatalokat.” Profin megoldotta a helyzetet: amíg előbbi csapat a Kultúrház egyik felén TRX-szel, medicinlabdával és ugrókötéllel dolgozott, addig a szépkorúak a terem másik részén ízületkímélő erősítő és mobilizáló gyakorlatokat végeztek egy-egy gumiszalag segítségével.

A 80 esztendős Magda arról mesélt nekünk, hogy a fiatalok társaságában ő is újból fiatalnak érzi magát; talán ez is lehet az oka annak, hogy két gyakorlat között általános iskolás lányokat idéző cserfességgel diskurált a barátnőivel. “Csaba tréningjei kellemesen kifárasztanak, utána mindig jobban alszom. És persze nagyon jólesik, amit csinálunk, mert egyébként – főleg télen, amikor kerti munka sincs – nagyon keveset mozgok.” - mesélte nekünk némi lendületes láblógázás kíséretében.

Hasonlóan pozitív tapasztalatokkal gazdagodtunk Pápadereskén is, ahol (Vanyola és Mihályháza mellett) Törekiné Jánosa Anita tartott gerinctréninget, A jelenlévő, zömmel nyugdíjas asszonyok egyetértettek abban, hogy a rendszeres mozgás hatására javult a közérzetük és a kedélyük, sőt, néhányan még azt is büszkén ecsetelték, hogy amióta sportolnak, a mérleg nyelve is kedvező irányba mozdult alattuk.

Kétségtelenül regényt lehetne írni azokról a csodákról, amelyek a Mozgalom az egészségért program keretében valósultak meg. Ám a soha véget nem érő cikkek ritkán örvendenek nagy népszerűségnek, mi pedig azt szeretnénk, hogy ezt az írást legalább annyira szeressék az olvasók, mint amennyire a pályázat résztvevői szerették a közös edzéseket. Ha minden a tervek szerint halad, a helyszínek többségén a program februári végét követően is folytatódni fognak a tréningek: ennél nagyobb sikert pedig egyetlen pályázat sem kívánhat magának!

 

 

 

Legjobb gondoskodás gyermekéről a Start-számlán elhelyezett, kiemelt kamatozású Babakötvény

Start-számlát 2012 októberétől kizárólag a Magyar Államkincstárban lehet nyitni, és az állam által a gyermek számára biztosított 42.500 forintos életkezdési támogatást a Kincstár automatikusan Babakötvénybe fekteti. Az itt elhelyezett összeg kiemelt, az inflációt meghaladó mértékű kamatozással gyarapodik a gyermek nagykorúvá válásáig. A Kincstárban eddig körülbelül 273 ezer gyermek részére nyitottak Start-számlát, a Babakötvény-állomány összege eléri a 157 milliárd forintot.

A kincstári Start-számlák száma évről évre emelkedik; 2022-ben az éves állami támogatási összeg növelése, valamint a kiemelt, idén 8,1%-os kamatozás a gyermekeknek szánt megtakarítást még kedvezőbb megtakarítási formává tette.

Start-számlát nemcsak újszülöttek, kisgyermekek részére érdemes nyitni, hanem a gyermek bármely életkorában megnyitható, és bárki bármekkora összeget befizethet rá díjmentesen.

 A Start-számlán található, Babakötvénybe érkező befizetések nemcsak a mindenkori infláció mértékével, hanem 3%-os kamatprémiummal is növekednek.

 A Start-számlára a befizetések után járó korábbi 10%-os állami támogatás maximumát is megemelte a kormány 2022-ben: már évi 12 ezer forint (a korábbi 6 ezer forint helyett). A rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyermekek esetében 24 ezer forint lett (12 ezer forint helyett).

Sok gyermeknek még letéti számlán maradt az életkezdési támogatása, amelyhez nem jár a Start-számlán vezetett Babakötvény megtakarításhoz tartozó éves állami támogatás, emiatt a 42.500 forint csupán a mindenkori infláció mértékével kamatozik.

A két számla közötti különbséget az alábbi grafika szemlélteti.

Hol lehet megnyitni?

Start-számlát nyitni biztonságosan és gyorsan a Kincstár állampapír-forgalmazási ügyfélszolgálatain (országosan 19 állampénztári irodában, 3 állampapír-forgalmazó kirendeltségen és 53 állampapír-forgalmazási, -értékesítési ponton) személyesen, ezenkívül online az Ügyfélkapun, a https://www.magyarorszag.hu oldalon is lehet.

Az ügyfélszolgálatok részletes listája itt érhető el: https://www.allamkincstar.gov.hu/hu/ugyfelszolgalatok/

Start-számla nyitásával március 31-ig Babakötvényre váltható nyereményutalványt nyerhet!

Aki 2022. március 31-ig nyit Start-számlát, és legalább 100.000 forintot fizet Babakötvénybe, 100.000 forint értékű Babakötvényre váltható nyereményutalványt nyerhet.

A nyereményjátékban azok az ügyfeleink is részt vehetnek, akik a már korábban megnyitott Start-számlájukra, a meglévő babakötvényes megtakarításukhoz fizetnek be 100.000 forintot.

Sorsolás: 2022. április 19.

További részletek: https://www.allamkincstar.gov.hu/hu/lakossagi-ugyfelek/nagyosszegu-nyeremenyek-allampapirral-babakotvennyel

 


 

Felhívás!

Pápadereske Község Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal

együttműködve, az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján

ezennel kiírja

2022. évre

az „A” és „B” típusú Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot.

A pályázati kiírások Nyárádi Közös Önkormányzati Hivatalnál (8512 Nyárád, Kossuth u. 1.) beszerezhetőek.

A dokumentumok alábbi linkeken letölthetőek:

Go to top