PÁPADERESKE KÖZSÉG RÖVID TÖRTÉNETE
A település történetének tudományos feldolgozása, még ez idáig nem történt meg, így a következőkben leírtak, levéltári ismereteken és idősek elbeszéléséből került összeállításra.
Az összeállítás azért készült, hogy Weboldalunkra látogató lakosság, illetve a település után érdeklődők, betekintést nyerhessenek történelmünk alakulásaiba.
Levéltári adatok alapján először 1240-től, Doroska néven jelenik meg a település, mely feltételezhetően szláv eredetű Droska személynévből, az akkori tulajdonos nevéből alakul ki.
Az 1968. évi régészeti kutatások alapján is megerősítést nyert a település Árpád házi múltja, mivel határában árpád kori cserépmaradványok kerültek feltárásra.
A nevét tekintve a későbbiekben megjelenik, Dereskő, Derecske és Dereske néven is, melyhez a Pápa előnevet, 1904-ben vette fel, így alakult ki a jelenleg használt Pápadereske községnév.
A község alakulását követően mindvégig kisnemesek birtoka volt, kiknek nevei többször fordultak elő XV. – XVI. századi jogügyletekben. A leírtak alapján, 1488-ban 14 kúrialista család lakta, kiknek száma a XVI. századra tovább emelkedett, majd a Török hódoltság idején a lakosság elmenekült a település elnéptelenedik..
A XVIII. századtól Mária Terézia uralkodásának idejétől lakják ismét, illetve építik újra. Pár család vásárolja fel földjeit és ezt követően fokozatosan benépesedik.
1715 -ben csak két helyben élő nemes családját írták össze, hat kúrián élő nem nemessel együtt.
A XIX. századra a zsellérség létszáma jelentősen megnövekedett, kialakult az agilis réteg, kik anyai ágon nemesi birtokkal, így bizonyos kiváltságokkal is rendelkeztek, de személyükben nem váltak nemessé.
A nemesi közbirtokosság mellett az agilis közbirtokosság is megszerveződött. Az 1850-es adatokból kitűnik, hogy 600 – 700 fő is lakta a települést, ami történetében a lélekszámát tekintve mindenkori legmagasabb adatnak tűnik.
A lélekszám 1945 után kezdett jelentősen csökkenni, mely tendencia 1960-ig tovább folytatódott. Ez időpont után azonban, több új családi ház is épült az elvándorlás ezzel ideiglenesen megállt, majd a Közös Községi Tanácsok létrehozásával a központi körzetek kialakításával, fejlődési lehetőségek megszűntek a szándékos elsorvasztás kezdetét vette.
Ezekben az években a központi községek, határozták meg társközségeinek támogatási forrásait, nem feltétlen és nem minden esetben demokratikus eszközökkel.
A politikai szándék a körzetközpontok településeinek fejlesztése volt, figyelmen kívül hagyva az itt élő emberek akaratát.
Ennek hatására a fiatalok elvándorlása újra megindult, nagy számban a közeli Pápa városban telepedtek le, mely folyamatnak az 1970-es évek végén feléledt helyben maradási szándék vetett véget. Ez időponttól elmondható, hogy a lélekszámát tekintve stabil, ami 280 – 300 fő között megállt.
A rendszerváltás előtti időszakban azonban oly mértékben leamortizálódott a település arculata, hogy kérdésesé vált a fennmaradása. Súlyosbítva mind ezt a tényt, hogy közműellátottság szempontjából a villany és a buszközlekedéstől eltekintve, más szolgáltatások nem álltak rendelkezésre.
Vezetékes ivóvíz, telefon, gáz, szennyvízcsatorna és a szemétszállítás, csak a rendszerváltást követően épült ki.
A rendszerváltás egyéb területeken is meghozta a fejlődés lehetőségeit.
Ez időponttól, egy igazságosabb a lélekszámhoz megállapított, állami támogatásban részesültünk, melynek köszönhetően az elmúlt két és fél évtizedben behoztuk lemaradásunkat. Ma már elmondható, hogy a község úgy külső, mint belső tartalmában felveheti a versenyt, bármely hasonló lélekszámú hazai településsel.
A település földrajzi elhelyezkedése
A település a Pápa- Devecseri síkságban, Pápától DNy-ra fekvő sík település, tengerszinttől mért magassága, 140 méter. Határait DNy. irányból a Bitva patak, ÉK. irányból Borsosgyőr alatti vízfolyás, DK. irányból Dáka község, ÉNy. felől pedig Pápa – Sárvári út határolja be. Területe, 39 ha. belterület és 532 ha. külterületből tevődik ki, külterülete nagymértékben szántó, kis erdőrészekkel.
Korabeli faluleírás
Bél Mátyás: Veszprém vármegye leírása (1735 előtt)
„Sem erdőkben, sem iható vizekben nem dúskál, azonkívül földje kemény, kavicsos, s trágyázásra szoruló.”
Vályi András: Magyar országnak leírása, Buda, 1796.
„mivel agyagos földi, és tsak rostot, zabot terem, ha gazdagon nem kövéríttetik, erdeje sintsen, sem itatója száraz időben, legelője elég, régi határaja nap keletről Bitva vizéig terjedett, nap nyugotra pedig Nyárodig, dél felől Dákáig, most nagy részben megkissebedett, ’s némely nevezetes fogyatkozásai miatt harmadik Osztálybéli.”
Régi pecsét lenyomata és története
Az 1740-ben készült pecsétje, egy negatív vésetű kör alakú, kettős pontvonallal van keresztezve. Díszített bel körében, jobbra lépő kettős farkú oroszlán jobb mancsában, kivont görbe kardot tart, melyre feltehetően török fej van felfűzve. Az oroszlán bal mancsában egy olyan jelképet tart, ami ekevasra hasonlít, de erre vonatkozó, hiteles forrással nem rendelkezünk. Latin nevű körirata: SIGI PAGI: N: DERESKE 1740 = Nemes Dereske falu pecsétje. A vörös viasz, illetve festéklenyomata a Veszprém Megyei Levéltárban, a Pápai Dunántúli Református Egyházkerület Levéltárában, és a Magyar Országos Levéltárban megtalálhatók.
Címer és zászló története
Pápadereske korabeli címeréről és zászlójának létezéséről írásos anyaggal nem találkoztunk, ezért a Község Önkormányzata a millennium évfordulójára, határozatban foglalta, önálló címerének és zászlójának megalkotását.
Elkészítését, Mógor Tamás heraldika szakértő szakmai irányításával, helyi egyházi vezetők és a lakosság, széleskörű bevonására támaszkodva alkottuk meg.
A címeren található jelképek, deres kő tekintetében a megalkotásnál a népi, anekdoták kerültek figyelembevételre. Az elbeszélések alapján a határában található, szürkés színű kőzetről kapta a Dereskő nevet. Az országalma a pátriárka kereszttel, pedig az állam alapításának ezredik, a kereszténység fennállásának két évezredes ünnepének állít emléket. A fekvő téglalap alakú zászlólap, vízszintesen és felezve, kettéosztva, felül vörös, alul kék színű közepében, a pajzs és benne lévő, címerünk van be varrva.
Mindkét jelkép 2000. augusztus 20. -n került felavatásra a millenniumi évforduló tiszteletére.
Vallástörténete:
Református egyház
Kezdetekben feltételezhetően református felekezetűek lakták a települést, bár az egyház keletkezésének időpontjáról hiteles okirat nem maradt fenn. A fellelhető adatok szerint azonban, 1678 -ban református lelkésze volt a falunak.
A falu középkori templomát a törökök lerombolták, az 1698. évi katolikus visitació csak romokat talál.
A református templomot 1712-ben építik fából, mely később leég, e tragikus esemény pontos időpontja nem ismert. Ugyanakkor a fellelhető adatok alapján, 1773-ban már református iskolája is van, mely egy tanítós.
1780-as években újra megépül, ekkor még torony nélkül.
1834-ben alapos restaurálás és átépítés történik, nyilván a torony is ekkor épül.
Megőrizve az akkori hagyományokat jelenleg is az eredeti formájában működik. Későbbiekben kisebb nagyobb felújításokkal, a mai napig betölti funkcióját.
A templomban két harang működik, az egyik Budapesten készült 1925-ben, Slezák László munkája, a másik 1885-ben a soproni Seltenhofer Frigyes öntödéjében.
A templombelsőben, két emléktábla került elhelyezésre, melyek Édes Gergely Lelkész költőnek, valamint Kovács Sándor Lelkésznek állítanak emléket.
Katolikus egyház
Működéséről csak az 1800-as évek elejéről vannak adatok. A katolikus templomot 1816. évben építik, rózsafüzér királynője tiszteletére adják át, mely azóta is a búcsúi hagyományok időpontja.
Az 1857. évi kataszteri térkép már a jelenlegi helyén ábrázolja, de még sekrestye nélkül. 1885-ben új fedélszéket kap. 1783-ban öntött harangját 1992-ben mivel megrepedt, beolvasztották, illetve eredeti állapotának megfelelően újraöntötték.
A templom eredeti állapotában, igényesen felújítva várja a hívőket.
Vallás szerkezetileg, mára a három történelmi egyház, katolikus, református és evangélikus felekezetűek, egyaránt megtalálhatók a településen, 40 – 40 – 20 % körüli arányban.
Sajnálatos módon, mivel az evangélikus hívőknek helyben gyülekezeti terme nincs, ezért és egyéb okok végett e gyülekezet sorvadása tapasztalható.
I. és II. világháborús emlékmű
A valamikor hőskert néven ismert református iskola előtti területen, a településünkön élt és a két világháborúban elesett Pápadereskei áldozatok tiszteletére 1972-ben emlékművet avattak, mely Czere Károly munkája az emlékmű 15 fő első, illetve 16 fő második világháborúban hősi halált halt személynek állít emléket.
Az emlékmű 2017-ben az Első világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával felújítottuk és emlék parkként avattuk újjá. Mindezt abból a szándékból, hogy az utókor számára példaként mutassuk, hogy az ősök és hősök tisztelete nélkül nincs jövő, épp úgy, mint a fák sem élnek gyökér nélkül.
Készült: Pápadereske, 2019. április 2.
Összeállította: Németh Tibor polgármester,
Munkáját segítette: Iványiné Nagy Melinda alpolgármester.
